Egész héten punnyadtunk a nyárinak hatalmas jóindulattal sem mondható időjárás miatt, ennek az lett a folyománya, hogy egy jótékonysági rohamom keretén belül megígértem a fiamnak, hogy végignézem a Trónok harca című sorozatot. Cirka tízszer ötven perc. Be kell valljam becsülettel, hogy tetszett, és nem bántam meg az időt, amit rászántam. De most nem erről akarok beszélni, mert már Gardner úr bemutatta itt a blogon, és az ő írását úgysem tudom felülmúlni. A sorozatban játszik egy kisnövésű színész, azt hiszem ez a helyes megnevezés, Peter Dinklage, aki hatalmasat alakít az epizódok során, és erről eszembe jutott, hogy van egy filmje, amit már régóta szerettem volna megnézni, mert nagyon jó kritikákat hallottam, olvastam erről az alkotásról. Ez a film "Az állomásfőnök"(The Station Agent 2003).
A főszereplő egy kisnövésű fiatalember, Finbar McBride (Dinklage), aki a vonatok nagy szerelmese. Egy vasúti modelleket árusító boltban dolgozik, öreg barátjánál. Az élete a vonatok vonzásában zajlik, gyakran kiülnek éjszakánként a teraszra csak úgy bámulni az elrobogó szerelvényeket, vagy összeülnek pár hasonszőrűvel, és végignéznek egy filmet, szintén a vonatokról. Ennek az egyhangú, mégis biztonságos életnek váratlanul vége szakad, amikor a barátja egy nap váratlanul meghal. A boltot bezárják és eladják, Fin pedig örököl egy vasútállomást vidéken, Newfoundland város határában.
A hely sivár, az épület rozoga, az emberek közt pedig akad jóhéhány különc figura. Rögtön az első napokban beléjük botlik. Ott van elsőként Olivia, aki majdnem elgázolja, egymás után kétszer is. Majd Joe, aki beteg apját helyettesíti egy büfékocsiban, és Fin minden elutasítása ellenére barátkozni akar vele. A három emberben az a közös, hogy mindnyájan végtelenül magányosak. Fin a termete, és az emberek hozzá való viszonya miatt lett zárkózott és bizalmatlan, eleinte csak az igen-nem válaszokra szorítkozik.
Olivia két évvel ezelőtt elvesztette a fiát, különvált a férjétől és a magányban keresi a vigasztalást,
Joe pedig egy olyan latin macsó lehetne máshol, mégsem hagyja el a jókedve és az életszeretete.
Ennek a három figurának a kibontakozó barátságáról szól a film, se nem komikus, se nem tragikus módon, a kettő között helyezkedik el valahol. A film folyása lassú, a párbeszédek is elég szűkszavúak, a leggyakoribb esemény Fin és Joe sétája a sínek között, amihez néha Olivia is csatlakozik.
Mégsem unalmas a film, mert a színészek kiváló alakítást nyújtanak, a táj gyönyörű, az emberi érzéseket szinte kitapinthatod a képernyőn át. Ez a kialakuló barátság még nagyon sérülékeny, de a film végére az érzés elmélyül, és megtanulnak felelősséget vállalni egymásért.
