2011. január 16., vasárnap

Márai naplójából két újabb idézet

Egy napon talán ellenfele támad az embernek a földön; a termeszek vagy a rovarok; a nagy csendben, a természet mély tárnáiban kitermel az élet egy ellenfelet, amely másféle, nem racionális, nem is technikai, hanem éppen biológiai erőkkel megrohanja az embert, nagy ellenfelét és leteperi. Érdekes vég lenne, és talán megérdemelné az ember ezt a véget; túlságosan elbízta már magát a földön; egyik kezében az atombombát szorongatja, másikban a hőmérőt és azt hiszi, már ismeri a végső titkokat. A termeszek és rovarok, a bacilusok és baktériumok hallgatnak; de valamit ők is tudnak.

A genfi utcasarkon pedagógiai táblázatok: "Amilyen te vagy olyan a hazád." Így nevelik egymást.

2011. január 7., péntek

Márai Sándor - Napló 1948.

Most olvasom Márai naplóját 1948-ból. Nagyon érdekes könyv, jó korrajz. Ajánlom mindenkinek.

Néhány jó idézet belőle:
"Jézus így képzelte a gyógyítást: az ember akar, hisz és meggyógyul. Ez a végső képlet."

"Nem lehet segíteni az embereken. Egyetlen emberen sem lehet segíteni; miért képzeljük, hogy az emberek összességén lehet? A tudatlanság, amelyben élnek, ahogy nem akarnak tudni semmi valóságosat önmagukról, a világról és a világhoz való viszonyukról, ahogyan riadtan bezárkóznak a betegségbe, elveszítik ellenállásukat az élet mérgeivel és veszélyeivel szemben, mert nem elég erősek, józanok, tárgyilagosak, ha kell, kegyetlenek, hogy elviseljék a csökkent képességek és az elkerülhetetlen halál tudatát: mindez feloldhatatlan. Ezen nem lehet "segíteni". Gyógyszer, vegyszer ideiglenesen segíthet: de a tudattalanság, a műveletlenség, a hiúság és az önzés alkati nyavalyáján nem lehet segíteni. Tehetetlenül kell nézni a vinnyogó vergődést, ahogy nem tudnak erősebbek lenni, mint a helyzetük és a lényük. Segíteni, így és úgy. De az alkati butaságon nem lehet segíteni."

2011. január 6., csütörtök

Mesék melyeken felnőttem - Magyar népmesék

Újra néztem a karácsonyi szünetben pár darab magyar népmesét. Nagyon jól szórakoztam rajta. Az a sok furfangos mesefigura: szegénylegény, királykisasszony, parasztember, ördög, mind mind olyan karakter, amelynek révén az ember szinte elfelejti napi gondjait, mondhatni gyógyít.

Gyereknek, felnőttnek egyaránt van tanulsága a történeteknek. A másik dolog, ami magával ragad: az ízes, humoros előadásmód, mely főleg Szabó Gyula tolmácsolásában érződik a legjobban.
Ajánlom mindenkinek nézzen bele !


ÁKOS - A FÉNYBE NÉZZ (2010)

Budapest imázs

2011. január 1., szombat

Kabos Gyula

A felejthetetlen színész, aki számos filmben szerepelt, idén hetven éve halt meg. A téli szünetben fejeztem be a róla szóló életrajzi könyvet, amely nagyon tanulságos és szórakoztató volt számomra.

Íme néhány idézet a könyvből:

"Szegény édesapám, szép csendben, nehogy nagy zavart csináljon, elment...Valahogy a betegségét is úgy osztotta be, hogy mindennap vidámabb volt. Mikor nála voltam, mindig olyan megnyugodva mentem el tőle, hogy pár nap és megint kint pipázik a parkban, egy csomó hasonló hófehér bácsi közt, ahol a főtéma mindig valamelyik fia vagy pláne, unokája... Nem tudtam megérteni még akkor, de észrevettem, hogy ha az öregek a fiaikról beszéltek, ragyogott a szemük, de ha unokáról volt szó, akkor mindig könnyes volt...Talán már előre siratták, hogy itt kell hagyni őket hamar."


"Átvágok egy keskeny mellékuccán, hogy otthon legyek, bármennyire is nem otthon az nekem. Egyszerre megállok, mintha földbe gyökerezett volna a lábam. Az egész várost elárasztó rikácsoló, kotkodácsoló, raffinált jazzmelódia közül, kicsendül az én zsoltárom, az én tiszta szép fohászom: Isten áldd meg a magyart...
Puha gyermekhang intonálja, kicsi gyerek lehet, mert azt sem lehet megkülönböztetni, hogy fiú vagy lányka énekli. Magasan kezdte, mert már azt, hogy megbűnhődte már e nép  már nem győzte hanggal, ott abbahagyta és ott folytatta, hogy múltat s jövendőt!

Mikor a jövendőnél tartott, kiszakadt belőlem a sírás, belőlem a gyerektársból, a magyar anyaföld másik gyerekéből. Néztem a földszinti ablakot, megraboltam a leeresztett függöny követelő diszkrécióját és pipiskedve beleselkedtem, kerestem kis testvéremet.
Sokszor taposott rám az élet, még többször hittem, hogy rám tapos és folytak a könnyeim. De azok más könnyek voltak. Kijöttek a szememből, végiggurultak az arcon mielőtt összeütköztek a felső ajkakkal, már szétfolytak és nem maradt belőlük semmi, csak egy kis sós íz.
De ezek a könnyek, nem jönnek gyors egymásutánban, hogy utána megkönnyebbüljön tőle az ember. Lassan gyűlnek össze a szem sarkában, egyik megvárja a másikat, nő, nő, aztán mint egy súlyos golyó legördül egy darabban. Ezeket a könnyeket nem a test izzadja ki, ezek egyenesen a lélekből szakadnak fel."

Újévi köszöntő helyett ...

"Az igazi feladat mégsem a túl-élni, hanem a meg-élni, az át-élni, a magamévá-élni az időt."

/Márai Sándor, 1948, Napló/

Az olvasóközönség