Momentán

A héten Momentown-ban jártam - azaz a Momentán társulat Ajtósi Dürer soron található színházában. Egy élmény volt, igaz mire hazaértem teljesen elfáradtam, mintha vizsgázni lettem volna.

Erről a színházról azt kell tudni, hogy fő profilja a rögtönzés. Hasonló a Beugró című tévéműsorhoz, de attól sokkal-sokkal jobb. A társulat nagy többségét ismerhetjük, mint szinkronszínész. Ide kattintva elérhető a teljes gárda...

A keddi előadás címe RögvEst volt, mely este hét után kezdődött. A műsorvezető vagy mondhatnám porondmesternek is, már az elején felizzította a közönséget, kérdéseket tett fel, melyekre a válaszokat a melletted ülőnek kellett megválaszolnod. Ezután elkezdődött a rögtönzéses előadás: a közönség mondott pl. egy foglalkozást, egy híres épületet, egy híres embert, egy éghajlatot, s azt beleépítették a darabba. Dőlt belőlük a játék. Persze a közönség sem maradhatott ki az egészből - mivel interaktív előadás volt -, néhány személyt kihívtak a színpadra. Az egyiknek az volt a feladata, hogy bármit is mondtak a színészek, neki nem szabad elnevetnie magát. Mondtak viccesebbnél viccesebb dolgokat, de meg sem rezzent az illető. Aztán volt olyan, akinek ki kellett mennie a színpadon kívülre egy színésszel, és vigyáznia kellett arra, hogy a színész ne halljon semmit abból, amit bent a többiek mondanak. Aztán visszajöttek, s mulatságos történetet adtak elő.

Én általában véve nem szeretek szerepelni nyilvánosan. Ezért volt az előadás alatt kissé gyomorgörcsöm, jajj nehogy kiszúrjanak, nem akarok szerepelni. Valószínűleg azokra az emberekre utaznak, akik: 1. lesütött szemmel a padlót nézik, 2. érdeklődően nézik a porondmestert, hátha nem őket választja ki. Nos, én a 2. kategóriába tartoztam, és nem igazán tudtam természetes lenni. Rögtön kiszúrt. Megkért, hogy amíg a következő jelenet megy, addig találjam ki, mi volt a legbosszantóbb dolog, ami velem történt az utóbbi időben. Na...rögtön "elborult az agyam", de szerencsére eszembe jutott a szűkre szabott határidő leteltére. Az volt a legbosszantóbb dolog, hogy az utolsó kosarat elhappolta előlem valaki - persze ez nem teljesen igaz, csupán annyi történt, hogy a boltban soha nincs ott a kosár, a bejárat mellett, mindig a pénztárhoz kell menni, onnan elvenni egyet. De a rögtönzött színdarab kedvéért az utolsó kosár sztori jobban passzolt. A műsorvezető megdicsért, milyen jó kis eset. Az alteregómat Simonyi Balázs, a "gonosz", utolsó kosarat elhappolót pedig Harsányi Bence játszotta. Mondanom sem kell, hogy ez volt az est legérdekesebb jelenete.

Mindent egybevetve azt hiszem máskor is el fogok menni, mert annyira nem is rossz ez a rögtönzéses műfaj, s nem lesz semmi bajom, ha esetleg a MŰ részese leszek. Jót szórakoztam.

További információk a Momentán Társulatról: www.momentantarsulat.hu

Továbbá egy kedvcsináló videó:

Legújabb kedvencünk: Legend of the seeker

Ez a sorozat valóságos lázat váltott ki a családunkban, bővebbet róla majd később. (Amit remélem Gardner úr fog hamarosan elkövetni.) Addig is, ezen az oldalon lehet nézelődni.

http://www.legendoftheseeker.eu/

Dennis Lehane: Megszentelet életek

Ez a sorozat harmadik darabja, amelyben a nyomozópáros egy eltűnt milliomos csemete után nyomoz. Már a megbízatásuk kezdete sem szokványos, a milliomos szabályszerűen elrabolja őket. Az úr bizonyos Trevor Stone, akinek a közelmúltját számos családi tragédia árnyékolja be: feleségét egy rosszul sikerült autólopás közben meggyilkolják, ő maga súlyosan megsérül, majd hamarosan kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg. Egyetlen lánya mély depresszióba esik, és eltűnik. Őt kellene Patricknek és Angie-nak felkutatniuk, és mellesleg az előttük megbízott magánnyomozót, akinek szintén nyoma veszett. Ez a magánnyomozó történetesen Patrick egykori mentora, és barátja. A nyomok Floridába vezetnek, párosunk felkerekedik, és belevetik magukat a munkába. Hamarosan kiderül, hogy senki és semmi nem az, aminek látszik, de a többiről hallgatok, mert lelőném a "poént".

A sorozatnak ez a darabja nem annyira brutális, mint a Sötétség, fogd meg a kezem, és nem foglalkozik annyit szociológiai kérdésekkel, mint az Egy pohárral..., de mégis ugyanolyan fajsúlyos morális dolgokkal foglalkozik. Nevezetesen: bepillanthatunk a pénzvilág kulisszái mögé, amit áthat a korrupció, a gátlástalanság, a hatalom és pénz utáni mindent elsöprő vágy.

A nap szava

avatardált ang. gúny 1. olyan személy, aki megszállottja az ~Avatar című James Cameron-mozifilm világának és/vagy karaktereinek, és pénze és kedve is van arra, hogy minden egyes nap megnézze a moziban a filmet az anyukájával, vagy ha nem tud elmenni a moziba, legalább a jegyet megvegye rá 2. olyan személy, aki mély depresszióba esik az ~Avatar című James Cameron-mozifilm megnézése után, amikor rádöbben, hogy a való világ sohasem lehet olyan gyönyörű és tökéletes, mint Pandora kitalált világa, és öngyilkos gondolatokat kezd táplálni abban a reményben, hogy majd ~Na'Vi-ként születhet újjá. 3. olyan személy, aki annyira megszállottja az ~Avatar című James Cameron-mozifilm világának és/vagy karaktereinek, hogy saját magát is a kitalált ~Na'Vi faj emberi testben reinkarnálódott tagjának tartja, beszéli a kitalált nyelvüket, és mindenre kész azért, hogy többi, Floridában élő társával együtt bejegyzett etnikai kisebbséggé és bevett egyházzá nyilvánítsák őket.

Dennis Lehane: Sötétség, fogd meg a kezem

Beleszerettem. Pont. Tök jó, hogy gazdasági válság van, munkaidőben is tudok olvasni. Néha már kifejezetten bosszantott, ha valaki bejött a botba a legizgalmasabb rész közben.

A Kenzie - Gennaro párost ezúttal egy pszichiáter fiának a védelmével bízzák meg. Már az elején kiderül, hogy nem lesz könnyű menet, amikor a könyörtelen módszereiről híres ír maffia is a képbe kerül. Persze, ez megint csak a habkönnyű kezdés, mert a maffia a következő dolgokhoz képest egy Nyúlbéla.

Patrick és Angie valami olyasminek a kellős közepébe csöppennek, ami az embernek a legrosszabb rémálmaiban fordul csak elő. Őrült sorozatgyilkosok kerülnek elő, a múltban gyökerező eltussolt bűnügyek látnak napvilágot, a tettesek senkit és semmit nem kímélnek, mindegy ki kerül az útjukba, bűnösnek vélt emberek, ártatalan nők és gyermekek halnak brutális, mocskos halált. A hangulat olyan nyomasztó, hogy szinte már horror jelleget ölt, Lehane nem finomkodik, minden borszasztó részletet elénk tár. Különös egyveleg ez a regény, kapunk rengeteg gyomorforgató epizódot, melléje romantikus leírásokat és jókor közbevetett fekete humort.

Egymás után olvastam a sorozat három darabját, és ezt találtam a legjobbnak. ( A többi is nagyon jó. ) Ez volt a legdöbbenetesebb, erős, mondhatni lehengerlő. Boston továbbra sem a szívem csücske.

Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt

A cselekmény indító momentuma egy eltűnt személy felkutatása. Ezzel bízzák meg a regény két főszereplőjét: Patrick Kenziet és Angie Gennarot, a bostoni illetőségű magánnyomozó párost. Az eltűnt illető egy Jenna Angeline nevű fekete takarítónő.
A helyi, magas rangú politikusok persze nem csupán emberbaráti szeretetből bízzák meg őket , hogy találják meg az egyébként senkinek sem hiányzó hölgyet; számukra az asszony tulajdonában lévő, bizalmas dokumentumokra van égető szükségük.
A páros rövidesen teljesíti a rábízott feladatot, de amint a cím is előre jelzi ez csak a nyitánya egy sokkal komolyabb, kirobbanni készülő dolognak. Bandaháború készül, amiben ráadásul a politikusok is érintettek. Véres és mocskos csata kezdődik, ahol a legnehezebb feladat: életben maradni.
A könyv hangulata a klaszikus detektíregényekét idézi, de ez a regény mégis több ennél. A páros mindkét tagja egyenrangú ebben a sztoriban, és a mellékszereplők is rendkívül hagsúlyosak. Kedvencem a némileg szocio- és pszichopata Bubba, de ugyanígy megkedveltem a rendőrpárost is. A könyv legnagyobb erőssége számomra az összetettsége, ez nem egy szimpla nyomozós sztori, az író keményen arcul csap minket a bostoni alvilág bemutatásával, rendesen odamond a hatalomra mindenre képes, álszent politikus gárdának, megeleveníti az állandó napirendi kérdést: a bőrszín problémáját, a fekete-fehér örök ellentétét. A regény másik nagy erőssége a pörgős, üresjáratok nélküli cselekmény, és a gördülékeny logikus felépítés. Voltak olyan olvasmányaim, ahol rendre vissza kellet lapoznom, mert rendre elvesztettem a fonalat, de ez lehet, hogy csak az én csekély értelmi képességeimből fakad. Na, lényeg a lényeg: Megkedveltem Lehane-t, szeretem, ahogyan ír, megfelelő mértékben humoros, a következő pillanatban pedig a földbe döngöl a valóság kissé brutális ábrázolásával. Nem kekeckedik, megmondja a véleményét, amiből eldöntöttem, hogy Boston nem nekem való hely.

Három répa

Popper Péter emlékére

 1933-2010

Tépd le magadról a sleppedet! Ne fájjon a szíved azért, ami elmúlt! Ami fontos volt belőlük, az már benned van, az már te vagy. S ha ott maradsz a romok között, ugyan hova épülhet mindaz, ami még előtted van?

Egyet tanácsolhatok: nem szabad az élményeket meg nem élni. Ha valaki jól élte végig az óvodáséveit, iskolásként nem akar újra óvodás lenni. Ha megélte mindazt, amit az élet kínál egy gyereknek, egy felnőttnek vagy egy idősebb embernek, akkor nem lesz baj. Ha pótlandókat görget maga előtt, akkor lesz a baj. Ki kell iktatni az érzést, hogy átmeneti korszakok vannak az életben. Nincsenek. Az az életem, amit élek, nincs átmeneti korszak, az időskor sem az.

József Attila és én a költészet napján

Az egyik kedvenc költőm József Attila. 105 éve ezen a napon született Budapesten, apja néhai József Áron, anyja néhai Pőcze Borbála. A további adatokat, életrajzi vonatkozásokat mindenki tudja, vagy legalább is tanulta valamikor az általános iskolában. Én nem is erről szeretnék írni, inkább arról, hogy hol és mikor találkoztam a költővel, irodalmi hagyatékával.

Az irodalom órákon mindig is szerettem az írók, költők életrajzát, hiszen ebből sokszor kiderült számomra, hogy ők is ugyanolyan esendők voltak - ha nem esendőbbek - mint mi "földi halandók". Nos én most tervezem egyébként, hogy elolvasom - felnőtt fejjel - József Attila életrajzát. Talán a testvérének a visszaemlékezéseit is érdemes lenne...

Mikor nyolcadik osztályból ballagtam, kiváló és példamutató közösségi munkámért nevelőtestületi dicséretben részesültem, s az oklevél mellé megkaptam József Attila összes versei című kötetet. Ekkor találkoztam kézzel foghatóan a költővel. Aztán a középiskolában néha-néha elővettem a kötetet és olvasgattam. Két versét azóta is nagyon szeretem, bármikor felébresztenének, kapásból el tudnám szavalni.

Jött az irodalom érettségi, s megint visszaköszönt a költő, a téma pedig, melyet ki kellett fejtenem: József Attila szerelmes költészete. Nos ez, azt hiszem így utólag is, hogy igen jól sikerült. Van egy másik középiskolai élményem is József Attilával kapcsolatban, ez pedig A Dunánál című művel hozható összefüggésbe. A műelemzéseket már kevésbé szerettem, és be kell valljam, sokszor nem is figyeltem az órákon. Sajnos egyszer felszólítottak felelni éppen ezzel a művel kapcsolatban. Elemezzem. Én inkább bevállaltam volna az 1-es osztályzatot, de a tanárnő erősködött, olvassam csak el, és feleljek. Elkezdtem a feleletet, majd sorra jöttek a gondolatok, egy sor, egy gondolat. Végigmentem az összes versszakon, s végül egy 3-mas osztályzatot kaptam. Ekkor jöttem rá, hogy tudok verset elemezni.

Az eddigi legutolsó "találkozásom" József Attilával nem is olyan régen történt. A héten eszméltem rá, hogy nap mint nap elmegyek - munkába menet-jövet - a költő szülőhelye mellett - pontosabban amellett az utca mellett, ahol született. Ez annyira szíven ütött, hogy elhatároztam megnézem a szülőházát is. Gát utca 3.

Nos ez az én személyes kapcsolatom József Attilával, s most következzék a két kedvenc versem tőle:

Kertész leszek

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám,

se istenem, se hazám,

se bölcsőm, se szemfedőm,

se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,

se sokat, se keveset.

Húsz esztendőm hatalom,

húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,

hát az ördög veszi meg.

Tiszta szívvel betörök,

ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,

áldott földdel elfödnek

s halált hozó fű terem

gyönyörűszép szívemen.

A költészet napja

http://http//www.fn.hu/kultura/20100411/vizio_fasiszta_kommunizmusrol/

József Attila: Levegőt!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

1935. nov. 21.

Dennis Lehane: Viharsziget

Az íróval eddig csak a filmvásznon "találkoztam", a Clint Eastwood rendezte Titokzatos folyó című művet láttam, és az nagyon tetszett. A könyvről akkoriban lemaradtam, meg el is feledkeztem a dologról, de pár héttel ezelőtt olvastam egy mozimagazinban a Viharszigetről, amelyben Leonardo DiCaprio a főszereplő, a rendező Martin Scorsese. Muszáj volt beszerezni a könyvet.

Az alapötlet a bezárt-szoba-rejtélye köré épül.. A címben említett sziget valahol Boston közelében vagy messzeségében fekszik , -ahogy vesszük-, körötte a töméntelen sós víz, ráadásul egy kiadós hurrikánt is kapnak a nyakukba.
A bezártságot fokozza a szigeten található egyetlen intézmény, ami egy állami elmegyógyintézetet jelent, mely egyúttal börtön is, hiszen borult elméjű gyilkosok, pszichopaták és társaik töltik itt hátralévő napjaikat, ápolók és fegyőrök felügyelete alatt.
A rejtély magját az a szoba alkotja, ahol Rachel Solnadót ( háromszoros gyerekgyilkos) utoljára látták, és ahonnan nyom nélkül eltűnt. Este tízkor még a szobájában volt, éjfélre pedig már ki tudja, hová lett.
Ezt a fura, meghökkentő és érthetetlen esetet felderíteni érkezik a szigetre két FBI nyomozó.
Persze, semmi nem megy simán, végül is egy bolondkházáról van szó. Az eset egyre bizarabb, a helyzet mindinkább nyomasztó, nem lehet tudni ki normális, és ki nem. A kérdések csak szaporodnak, a megoldás folyton kicsúszik a nyomozók kezei közül, olybá tűnik mindenki az őrületbe akarja kergetni őket.

A hangulat elképesztő, nyomorultul éreztem magam tőle, végig tartotta a feszültséget, és a vége, bár előre sejteni lehetett, nagyon jó. Kíváncsian várom, hogy megnézhessem a filmet.

Michelle Richmond: A köd éve

Abby, aki egyben a történet mesélője, egy ködös napon sétálni megy a vőlegénye hatéves kislányával, Emmával a San Franciscó-i ködös tengerpartra. Egyetlen pillanatra téveszti csak szem elől a kislányt, de ez az egyetlen pillanat végzetesnek bizonyul, Emmának nyoma vész.. Kétségbeesett keresés kezdődik: rendőrségi nyomozás, szórólapok osztogatása, önkéntesek bevonása, sajtószereplések.
Abbynek iszonyatos lelkiismeret-furdalása van,önmagát hibáztatja vég nélkül és nem akarja feladni a keresést. A regény központi eleme az emlékezés, az emlékek előcsalogatása, a memória működése. Abby szent meggyőződése, hogy az emlékezete megőrzött valamit a kislány eltűnése előtti percekből, ami a nyomára vezethet, ezért rengeteget olvas, kutakodik a témában. Mindeközben önmagával is szembe kell néznie, mást se csinál, csak keresi a kislányt, mindent átgondol az életéből, kapcsolatát a szüleivel, szerelmeivel, a munkáját...

Abby vég nélkül folytatja a kutatást és az emlékezést, még akkor is, amikor már maga az apa is feladja a reményt, de a nő nem nyugszik addig, amíg ki nem derül az igazság.
Nem is igazán a külső történések a legfontosabbak a könyvben hanem az, ahogyan Abby megéli mindezt, és átformálódik a hatására.
A történet végére bizonyos dolgok végleg megváltoznak, és csak sejthetjük, hogyan folytatódik majd tovább Abby élete.