2010. február 8., hétfő

Joanne Harris: Aludj kislány

Nagy várakozással fogtam bele ennek a könyvnek az olvasásába, mert Harris "Csokoládé"-ja és "Szederbor"-ja nagyon tetszett. A fülszöveg kísértet és rémhistóriát ígér, de mivel újító szellemnek tartom magam (kivéve a vámpírdömpinget, azt kihagyom), belevágtam. Henry Chester egy közepes tehetségű, módos festő, aki állandóan a tökéletes modellt keresi, és egy szép napon meg is találja az angyali szépségű kilencéves Effie személyében. Attól fogva csak őt festi egészen a lány tizenhét éves koráig, ekkor ugyanis Henry feleségül veszi őt. Szegény Effie hamarosan rádöbben, hogy ez a pofa nem egy leányálom, mert szinte bigott módon vallásos, és más fura dolgai is akadnak. A férfi a fiatal-egészen fiatal-lányokat kedveli, és amikor rádöbben, hogy Effie egy szenvedélyes, vágyakkal teli felnőtt nő, szinte eszét veszti és csírájában igyekszik elfojtani a lány minden próbálkozását elfojtani, hogy a feleségeként létezhessen. Nyugtatót kezd adni neki, minden mozdulatát, gondolatát az ellenőrzése alá akarja vonni. Effie a gyógyszer hatására furcsa, testenkívüli élményekben részesül, majd megismerkedik Henry egyik festő kollégájával, és a szeretője lesz. Az ő révén ismerkedik meg egy prostituálttal, aki évek óta kislánya gyilkosa után kutat, jártas a mágiában, és kihasználja Effie erre való fogékonyságát a saját céljai érdekében.
Effie olyan történések közepette találja magát, amit nem igazán lépes felfogni, szeretne szabadulni, a férje is menekülne tőle, a szerető megkopasztaná a gazdag férjet, a prosti pedig bosszút akar állni. A tragédia elkerülhetetlen.
A meseszövés a négy főszereplő által történik, mind a négyen narrátorai a könyvnek. A szavaikból szépen lassan fény derül arra, mennyi gyermekkori sérelmet, haragot és szeretetlenséget hordoznak magukban ezek az emberek, amitől ennyire defektesekké váltak. Valószínű, hogy jobban élveztem volna, ha hiszek a természetfeletti dolgokban, néha kifejezetten idegesített a sok látomás és a lélek legsötétebb bugyraiban való vájkálás, az egész egy beszívott drogos hallucinációnak és vízióinak a kusza egyvelegének hatott. Ha némileg egyszerűbben, kevéssé cirkalmasan van megfogalmazva, nagyon tetszett volna, mert a sztori, az alapötlet nagyon jó. Sokkal jobb volt a Csokoládé, amelyben kellő mennyiségben és nem túláradóan volt adagolva a misztikum. Szóval, a kevesebb ebben az esetben több lett volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Irattár

Az olvasóközönség