2009. november 30., hétfő

The Gossip - Heavy cross

Egy újabb érdekes dal. A Petőfin szoktam hallgatni.
A látvány se semmi...


Michelangelo Buonarroti: Mózes


Weöres Sándor: A tündér

Bóbita Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, ígér neki csókot,
röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita álmos,
elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát,
szunnyad az ég sürüjében.

Anne Gracie - TUDOROK

Miközben a király két asszony közt őrlődik, birodalma a szakadék szélére kerül...


Az ifjú VIII. Henrik nagy uralkodó, de még nagyobb élvhajhász - a tivornyák és a könnyű flörtök egymást érik a nyüzsgő királyi udvarban. A csillogó felszín alatt azonban vérre menő harc folyik a hatalomért és a vagyonért. A nemes lordok egyike saját leánygyermekét, Boleyn Annát használja fel az előmenetele érdekében. Aragóniai Katalintól hiába remél fiú utódot Henrik, így végül nem az európai háborúknak, hanem egy varázsos női szempárnak esik áldozatul. Mi mindent dob sutba a tehetséges, okos uralkodó az igaz szerelemért - józanságot, hitet, vallást, vagy akár egy országot?

Az intrikákkal átszőtt, erotikus és humoros regény a sikeres Tudorok filmsorozat első évadának könyvváltozata. Románcok, cselszövések, négyszemközt elsuttogott szavak, uralkodók és méregkeverők, talpnyalók és lázadók, álszent papok és hithű nemesek; ez a Tudorok világa.

Jodi Picoult - Tizenkilenc perc

Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát…

Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla.


Jodi Picoult – Tizenkilenc perc


Még a nyár folyamán olvastam ezt a könyvet, és nagyon megfogott.


A történet Sterling álmos kisvárosában játszódik, ahol soha semmi érdekes nem történik addig, amíg a teljesen átlagos amerikai középiskola egyik teljesen átlagos „stréber” tanulója, Peter Houghton vérfürdőt nem rendez tizenkilenc perc alatt. Az eset koronatanúja, Josie viszont semmire nem emlékszik a történtekből.

A könyvet olvasva megtudhatjuk, hogy hogyan is jutott idáig ez az intelligens, kitaszított fiú, miért és hogyan is történhetett meg mindez. Olyan kérdésekre is választ kapunk, amikre azelőtt még soha: vajon mit érezhet közben az elkövető édesanyja? Az ő hibája-e, rosszul nevelte-e a gyermekét, vagy ez már nem tartozik az ő hatáskörébe?

A világszerte méltán népszerű írónő új könyvében olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inkább gondot jelentenek: visszaüssön-e, akit bántalmaznak? Érdemes-e minden értékítéletet és meggyőződést feladni, csak hogy befogadjon minket a közösség? Mekkora a szülők felelőssége, és meddig terjed a tanároké, a társaké, a környezeté?

Fény derül arra is, hogy ezek a szülők valójában egyáltalán nem ismerik a saját gyereküket, fogalmuk sincs arról mi zajlik egy ilyen középiskolában: a kialakult kasztrendszer, a „lúzerek” örökös elnyomása, az erőszak tombol, még akkor is, ha senkinek nincs fegyver a kezében.

A könyv letehetetlen, olvasatja magát, és miután befejeztem se igazán tudtam kiverni a fejemből, újra és újra át kell gondolnom a történetet. Istenítés, dicshimnuszok helyett, csak annyit üzennék mindenkinek: olvassátok el, mert tényleg megéri.


Kowalsky meg a Vega

Ma megleptem a páromat az új DVD-vel, ezért most száműzettem a hálószobába, mert ezt nyomatja ezerrel. Közzéteszem az egyik kedvencem. Gömbvillám elvileg készül egy hosszabb ismertetőre a zenekarról.

Bosszantó

Teljesen belemerültem Stieg Larsson svéd író Millenium trilógiájának első részébe. Eljutottam a 352. oldalig, amikor hirtelen elkezdődött megint a 337. Püff neki, teljes 17 oldal hiányzik. Ritkán fordul elő, de azért bosszant, ráadásul nem is volt olcsó ez a könyv, és ez a 17 oldal nagyon is lényeges a sztori szempontjából. Csütörtökön kénytelen leszek viszaküldeni a nagykerbe. Addig kiolvasom, és majd pótolom a hiányzó részt.

2009. november 28., szombat

Márai Sándor Füveskönyvéből - Az olvasásról

Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatózva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.

Advent


Advent

Az advent szó jelentése "eljövetel". A latin "adventus Domini" kifejezésből származik, ami annyit tesz az "Úr eljövetele". A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben nyeri el a jutalmát.
Advent a karácsonyt megelőző negyedik vasárnappal, Szent András napjához (nov. 30.) legközelebb eső vasárnappal veszi kezdetét, és a karácsony előtti vasárnapig tart.


Az első vasárnap alkalmával egy kék köpenybe öltözött angyal száll le az égből, hogy közelebb kerüljön az emberekhez, de sokan a nagy rohanás közepette nem veszik észre. Aznap először keresi azokat az embereket, akik meghallják hangját.

Három héttel karácsony előtt egy piros palástba öltözött angyal száll le a földre egy törékeny serleggel, hogy ajándékot vigyen a mennybe. Az angyal észrevétlenül körbejárja az otthonokat, s összegyűjti a szívből jövő szeretetet, a mennyben élők pedig fényes csillagokat készítenek belőle, hogy az égre nézve minden ember szívét boldogság töltse el.

Már csak két hét van hátra az év legszebb ünnepéig. Egy ragyogó, fehér angyal száll le a földre, kezében egy csodálatos erejű fénysugárral. Minden embert, akinek tiszta szeretet lakozik szívében, megérint fénysugarával. A fény ragyogni kezd, s megtölt minden embert békével és boldogsággal.

Az utolsó héten a mennybolton megjelenik egy lila lepelbe öltözött angyal, kezében lantot tart, s énekel a tiszta szívű embereknek. Sok kis angyal kíséretében zengi a béke dalát, s életre kelti a földben szunnyadó magvakat, hogy tavasszal virágok és zöldellő növények borítsák a földet.

József Attila: Betlehemi királyok

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
úgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!

2009. november 27., péntek

Michael Bublé új albuma

Michael Bublé új albuma októberben debütált Crazy Love címmel. Ezen az albumon szerepel egy kellemes, dallamos szám (Haven't Met You Yet).

Íme:


Macskazene

Még hogy a macskák nem tudnak énekelni...



2009. november 25., szerda

Ha...

"Ha mindenki csak akkor beszélne, amikor tudja miről beszél, kísérteties csönd ereszkedne a bolygónkra."
"If nobody said anything unless he knew what he was talking about, a ghastly hush would descend upon the Earth."-Alan Herbert angol író, politikus

2009. november 24., kedd

John Steinbeck: Orosz napló

Mostanra már eldöntöttem magamban, hogy szeretem Steinbeck írásait. Eddig kettőt olvastam, az "Egerek és emberek"-et, valamint a "Rosszkedvünk telé"-t. Az "Édentől keletre" című könyvből készült film is tetszett. Valamikor a nem túl távoli jövőben sort kerítek az " Érik a gyümölcs"-re, és a fent említett film alapjául szolgáló könyvre.
Ez a mostani könyve sem okozott csalódást annak ellenére, hogy ez egy útleírás, és ez eddig nem igazán volt az én műfajom.
1947-ben, miután Európára leeresztették a vasfüggönyt, két roppant kíváncsi művészember elhatározta, hogy meglátogatják a másik oldalt, magát a nagy Szovjetuniót. E két ember az akkor már híres amerikai John Steinbeck, és a nem kevésbé ismert magyar származású Robert Capa volt.
Szándékuk szerint egy teljesen politikamentes, tárgyilagos útibeszámolót akartak írni, amiben csak arról számolnak be előítéletektől mentesen, amit láttak. Ezt tökéletesen sikerült megvalósítaniuk, az útjukba kerülő számtalan nehézség ellenére.Már az indulásuk sem volt zökkenőmentes, sokáig kellett várniuk a beutazási engedélyre, majd Steinbeck balesetet szenvedett, kiesett a lakása ablakán, és összetörte a térdét. Végül elutaztak, és 40 napot töltöttek ott, jártak Moszkvában, Kijevben, Tbilisziben (Grúzia) és a Fekete-tengernél. Természetesen Capa csak azt fotózhatta, amit a szovjetek engedtek neki, de így is 4000 képet készített. Ebből hetven szerepel a könyvben. Láthatunk termelőszövetkezeteket, családokat, teaültetvényen dolgozó nőket, balettet, cirkuszt, hétköznapi kisembereket. És mindenütt (Grúzia kivételével, ahová nem értek el a harcok) láthatjuk a háboró pusztításának szörnyű nyomait, a németek nem kíméltek semmit, bombáztak mindent amit láttak, amiért úgy vezekeltek, hogy hadifoglyokként ők takarították a romokat.
Nagyon sok emberrel beszéltek, a legtöbb helyen nagyon szívélyesen fogadták őket, ízelítőt kaptak a híres orosz vendégszeretetből, amiben azért közrejátszhatott az, hogy az oroszok ki akartak tenni magukért a két amerikai előtt. Rövid idő alatt hatalmas mennyiségű benyomás és információ zúdult rájuk, Steinbeck meg is jegyzi, hogy ha az ember meg akar ismerkedni egy országgal, vagy egy hónapot tötltsön ott, vagy öt évet, mert rövid idő alatt nem képes feldolgozni a rengeteg új ismeretet.
A könyv olvasása közben a két férfiról is kaphatunk magánjellegű információkat, például, hogy Capa egy vízidisznó, mert órákat tölt a fürdőkádban, néha egy orosz újsággal, holott nem is tud oroszul. Steinbeck pedig kora reggel mindenféle intellektuális kérdésekkel bombázza társát, csak, hogy fitogtassa saját egyetemes műveltségét. Capa is ír Steinbeckről egy három oldalas szösszenetet, ez is nagyon mulatságos.
A hangvétel végig humoros, nem egy helyen hangosan nevettem. Nincs benne kritika, bírálat, inkább együttérzés az emberekkel, akik a háború borzalmas utóhatásait nyögik, de mégis bizakodnak, és teszik a dolgukat.
Steinbeck így összegez a végén: "Nem vonhatunk le más következtetést, csak azt, hogy az oroszok éppen olyanok, mint a világon bárhol máshol az emberek. Bizonyára vannak köztük rosszak, de elsöprő többségben vannak a jók."
Szenzációs.


2009. november 22., vasárnap

Daloskönyv 8.

Lila orgonák, oh vigasztaljatok,
mi lesz most velem, hogy mind kinyíltatok,
hiába járok a kertben, jobbra balra nézegetve,
nem találok kedvesemre, bárhol is keresem,
a sok szép virágok közt én őt nem lelem.

Lila orgonák a bokrok alól,
hallom, hogy az én szép kedvesem dalol,
mondj búcsút az orgonának,
pompázzon csak a világnak,
jöjj el vélem, én csókkal várlak,
megkérem a kezed, boldogok leszünk mi,
kettesbe veled...

Lila orgonák a bokrotok alá,
egy kis barna lányt, de elbújtatok [elbújtattalak ?],
ha nem jő elő a párom,
nem marad virág az ágon,
mind letépem, s megtalálom,
többé nem menekülsz,
bármerre szaladna, karomba repül. *


*számomra egy kicsit érthetetlen ez a versszak, de így volt leírva a Daloskönyvbe.

Képeslapok a múltból 5.



 
Ősz



Román juhászbojtárok



Spányik: No ne izéljen

2009. november 21., szombat

Fragma - Toca's Miracle


Mozart - A fény fia


Christian Jacq négykötetes művének második részével mostanra végeztem - már a nyári szabadság alatt elkezdtem olvasni, de valahogy olyan lassan ment.

Az első részben a gyermek Mozartot mutatja be a szerző, a második kötetben az ifjú, 25 éves komponistát. Már nem csodagyerek többé, keservesen meg kell dolgoznia azért, hogy megélhessen. Ráadásul nem is érzi jól magát ott, ahol van - Salzburgban - "menekülni" próbál a zsarnok Colloredo hercegérsek udvarából. Hiszen az érseknek a megszokott zeneművekre van szüksége, nem holmi újfajta mozarti különlegességekre.
Mozart dönt: elszökik Bécsbe, hogy ott teljesedjen ki, azt komponáljon, amit szeretne. Ám hamarosan be kell látnia, hogy mégsem úgy működik minden, ahogy azt ő elgondolta. A művei iránt csak a lelkesebbek rajonganak, ők biztatják további munkájában. Ahogy telnek-múlnak az évek, lassan-lassan megjön a siker is, a hírnév és a szerelem. Összeházasodik - apja és nővére ellenvetése ellenére - Konstanze Weberrel.

A történet, mint ahogy az első részben is, két szálon fut. Thamos, thébai őrző angyala mindig mellette van, próbálja őt elvezetni a helyes útra, annak érdekében, hogy elkészüljön a Nagy Mű.
II. József uralkodása idején a szabadkőművesség virágkorát éli, nem úgy mint anyja, Mária Terézia idején, aki üldözte és megtiltotta az ilyenfajta szervezkedéseket. Hamarosan Mozart is megismeri a szabadkőműveseket, ám veszély is fenyegeti, mert a birodalom kopója Joseph Anton azon van, hogy mielőbb lebuktassa és megszüntesse a szabadkőműves páholyokat. Mindenkiről feljegyzéseket, aktákat készít, köztük Mozartról is.

A történet 1779-től 1784-ig kíséri végig Mozart életét, s végül 1784-ben beavatják a szabadkőművesek körébe, itt már fejlődhet korlátok nélkül zenei képessége. A könyvben van egy jó leírás, mi is a szabadkőművesség célja:

"A szabadkőművesség célja, a társadalmi jólét növelése, ami annyit jelent, hogy feltétlen gyakorlatiasnak kell lennie. Minden eszmefuttatás, amely méltatlan gondolatokban nyilvánul meg, túlságosan elvonttá válik, és a gyakorlatban alkalmazhatatlan ismeretekben merül ki, alapvetően ellentétes a szabadkőművesség céljával. Ettől nem válunk új emberekké, általa nem teljesíthetjük küldetésünket. Szeretnénk legyőzni gyarlóságainkat és gyengeségeinket, hogy tökéletesebb emberekké válhassunk. A szabadkőművesség megnemesíti az érzelmeket, felszítja bennünk az emberek szeretetét, a jótékonyságot és az egyenességet. Minden tagját az erényre buzdítja, azt a feladatot állítja elébük, hogy fizikai és erkölcsi erejüket az emberiség javára fordítsák, segítségére siet a megalázott ártatlanságnak, támogatást és vigaszt nyújt a boldogtalannak. Számtalan eszközt és módot bevet, amellyel cselekedhet és az emberiség hasznára válhat."

Összességében tetszett a könyv, várom a további két részét is. Úgy tudom még nem jelent meg a könyvesboltokban...

Végezetül íme egy 1784-ben komponált darab, a Gluck-áriára kitalált variációk. Az eredeti művet  1783-ban hallotta a császár udvarában.





Gazdasági világválság

"...rendbe szedni azoknak az ügyeit, akik olyan személyek tanácsára, akiket nem ismertek, aláírtak olyan papírokat, amiket nem olvastak el, de melyben kötelezettséget vállaltak olyan áruk megvételére, amelyre semmi szükségük nem volt, olyan pénzen, amellyel nem rendelkeztek."
'...sorting out the difficultes of people who, upon the recommendation of people they did not know, signed documents which they did not read, to buy goods they did not need, with money they did not have.' - Gilbert Harding angol televíziós személyiség idéz egy törvényszéki bírót a munkájáról.

Capa

Jelenleg John Steinbeck: Orosz napló című könyvét olvasom, amely Robert Capa, magyar származású fotóssal közösen tett oroszországi útjukról szól. Capa a Milicista halála című képével vált világhírűvé, amelyet 1936-ban készített a spanyol polgárháború idején.

A remény

A remény éltet? Szeress, hogy remélhess!
A szeretet útja vezet a reményhez.
Légy bátor! Merjél szeretni!
Így indulj hitedet keresni.
A számbavett csapások könyve

Nina Simone

Eunice Wayman 1933-ban született, Észak-Karolinában, Tryon-ban. Hét testvére volt. Édesanyjuk szigorú, metodista lelkész volt, édesapjuk ezermester, aki borbélyként is dolgozott. Bár a család nagy szegénységben élt, a kislány tehetsége nem kerülhette el a szülők figyelmét, hisz már négyévesen zongorázhatott a helyi templomban. Óriási hatással volt rá Bach zenéje, miatta szeretett volna versenyzongorista lenni. A család, ahol az édesanyja munkát vállalt, látva a kislány káprázatos tehetségét, anyagilag támogatni kezdte őt, hogy klasszikus zongoraleckéket vehessen. Innentől egy fehér kisgyermeknek sima út vezetett volna a hírnév felé, de a kis Eunice fekete volt, és ez az akkori Amerikában, az erősödő faji előítéletek miatt, akadályokat állított sikerei útjába. Tízévesen adta első zongorakoncertjét, szülei az első sorból szerették volna nézni lányukat, de át kellett adniuk a helyüket egy fehér családnak. Állítólag Eunice felállt, és nem volt hajlandó elkezdeni a koncertet, amíg családját vissza nem ültették az első sorba. Innentől kezdve egész életét végig kísérte a rasszizmus ellen való küzdelem.
Középiskolai tanulmányai utolsó évében már rendszeresen járt zeneiskolába, és felvételizett egy magasabb szintű intézménybe is, ahová meggyőződése szerint csak a bőre színe miatt nem vették fel.
Ekkoriban költöztek Philadelphiába, ahol – hogy családját anyagilag támogathassa – zongoraleckéket adott. Amikor az egyik diákja elmesélte, hogy Atlantic City-ben egy bárban zongorázik, és többet keres, mint ő, úgy döntött, kipróbálja magát. 1954-től az atlantic city-i Midtown Bar and Grill bárzongoristája lett. Hogy elkerülje édesanyja haragját – hisz metodista hite tiltotta volna az ilyenfajta munkát – megváltoztatta a nevét, és a showbusiness világának küszöbét már Nina (spanyolul „kicsi”) Simone-ként (a francia színész Simone Signoret után) lépte át. A bár tulajdonosa kis idő múltán arra kérte, ne csak zongorán játsszon, énekeljen is. Óriási hallgatóságra tett szert. Fiatalokból álló, egyre bővülő rajongótábora estéről estére megbabonázva hallgatta különleges stílusában előadott dalait.
Egyre színvonalasabb bárokban lépett fel, míg 1957-ben a kevéssé ismert Betlehem Records ügynökség fel nem karolta. A következő évben a Porgy és Bessből az „I Love You Porgy” című dalt lemezre énekelte, amivel a rhythm and blues-listán a 2., a poplistán a legjobb 20 közé került. Karrierje felfelé kezdett ívelni. Sajnálatos módon a szerződés aláírásával a dal jogait is eladta, amit később aztán rettenetesen megbánt.
1962-ben hozzáment Don Ross-hoz, de a következő évben el is vált tőle. 1960-ban házasságot kötött Andy Stroud nyomozóból lett zenei producerrel, aki nem csak a férje, hanem menedzsere is lett. Lányuk Lisa Celeste 1961-ben született, de 1970-ben ennek a házasságnak is vége lett, eltérő politikai nézeteik, és Nina Simone karrierje miatt.
A hatvanas években Nina Simone egyre elkötelezettebben harcolt az emberi jogokért, gyakorta felemelte szavát a fajüldözés ellen. Amikor 1963-ban Alabama-ban egy baptista templomban felrobbantottak egy bombát, ami négy fekete kisgyerek halálát okozta, megírta a „Mississippi Goddam” című dalt, ami élesen bírálja népének kényszerhelyzetét az akkori Amerikában, ezért nem nagyon játszották a rádiókban. További dalaival is "kifejtette" álláspontját: a „(To Be) Young, Gifted and Black”, az „Old Jim Crow”, a „Backlash Blues”, valamint a „Why?” legszebb példái véleményének kinyilvánítására. Az amerikai hatóságok ezt egyre nehezebben nézték el neki.



Nina egyre elkeseredettebb volt a kialakult helyzet miatt, ráadásul összeveszett a lemezkiadó cégével is, így elhagyta hazáját. Barbadoson, majd a nyugat-afrikai Libériában, később európai országokban élt. Svájcba költözött, és megpróbált visszatérni a showbusinessbe, de kísérlete óriási bukással végződött. Akkori szponzoráról, akiben vakon megbízott, kiderült, hogy egy szélhámos, kisemmizte őt és gyakorlatilag mindenét elveszítette. Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után Nina Simone újra megtalálta hitét, és bizakodva tekintett a jövőbe.
Azzal az eltökélt szándékkal költözött vissza Amerikába, hogy újra hírnevet szerez magának szülőföldjén, de amikor 1978-ban hazatért, adótartozásai miatt letartóztatták. Az énekesnő a vietnami háború elleni tiltakozásul tagadta meg állampolgári kötelezettségeinek teljesítését.
Amikor visszatért Európába, Franciaországot választotta új hazájául. A hetvenes években Billie Holiday és Jacques Brel szerzemények, filmdalok, népdalok is belefértek repertoárjába. Összesen kilenc albumot készített akkoriban az RCA stúdiójában.
A hetvenes években kis együttesekkel jazzt játszott, gospelt énekelt. Eltávolodott a slágerek világától, emiatt a közönség is elpártolt egy kicsit tőle. Komoly anyagi nehézségek között élt, és magánélete sem volt rendben.
A nyolcvanas évektől gyakran szerepelt a televízióban; egyik korai dala, az 1958-as „My Baby Just Cares For Me” Angliában siker lett, 1991-ben „I Put a Spell On You” címmel könyv jelent meg életéről,1993-ban „A Single Woman”-ért Amerikában is ünnepelték.



A kilencvenes években Franciaországban többször összetűzésbe került a törvénnyel: egyik szomszédja fiát légpuskával meglőtte, mert az nevetésével és ricsajozásával zavarta a koncentrálásban. Máskor a lemezkiadó cége adminisztratív munkatársára lőtt rá, aki szerinte kevesebb tiszteletdíjat fizetett neki, mint kellett volna.
Ekkoriban már nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy ezen kirohanásai nem csupán bonyolult, karakteres, különc habitusából erednek, hanem más, vélhetőleg pszichés problémák állhatnak a háttérben. Ám az, hogy valóban bipoláris zavarral – a mániás depresszió súlyosabb fajtája – kezelték 1960-as évektől, csak a 2004-ben megjelent életrajzából derült ki. 2003. április 21-én, hetven éves korában halt meg, az otthonában.

Lugosi Viktória :Dafke


Ez volt az első találkozásom Lugosi Viktóriával, az előző könyve, az Ajvé valahogy elkerülte a figyelmemet, de ezek után ezt pótolni fogom. Ez a regény nem is annyira a témájával fogott meg, mert szerencsére nekem nem adódtak efféle problémáim, hanem az ahogyan az írónő elmeséli az egész történetet. A probléma a gyermekvállalás körül forog, azaz inkább a sikertelensége körül. A főszereplő pár hiába egészséges, kettejüknek mégsem lehet gyereke, ezért elhatározzák, hogy orvosi segítséget vesznek igénybe. Ekkor megkezdődik az igazi kálvária, hat orvosi beavatkozáson vesznek részt, rengeteg izgalommal jár az egész, belekerülnek a rendszerváltás körüli egészségügyi gépezetbe. (A helyzet azóta vajmi keveset javult, sőt..) Orvosok, nővérek, sorstársak egész sorával ismerkednek meg. A főszereplő rengeteg szélsőséges érzelmet él át, a reménytől a legsötétebb kétségbeesésen át. Nagyon könnyen együttérzünk a mesélővel, hiszen rengeteg humorral próbálja meg átvészelni ezt a nehéz időszakot, és oldottan beszélni el nekünk a történteket, beleszőve mindeközben a családi hátterét, ifjabb korát. A jelen egy pillanatáról felsejlik neki egy múltbéli történés, és máris megismerkedhetünk a mamájával, a férje apjával és annak anyjával, Mici nénivel. Mici néni az egyetlen, akihez a fiatal házaspár minden körülmények között, fenntartások, és ronda beszólások, érzelmi zsarolás nélkül tud fordulni, mert a két szépreményű nagyszülő bizony nehéz eset. A sors fintora, hogy Mici néni már nem lehet jelen, amikor a megpróbáltatások sikeresen véget érnek.
Tetszett az egész könyv, annyira jellegzetesen magyar, és pesti, hogy sokszor azt éreztem a visszaemlékezések során, jé ez tényleg ilyen volt, velem is valami hasonló történt abban az időben. Szívből tudom ajánlani mindenkinek, nem fog csalódni.

2009. november 20., péntek

Maori teremtésmítosz

Valaha, az idők kezdetén, még nem élt ember a földön. Nem voltak madarak, és nem voltak állatok sem. Hiányzott az égő Nap az égről, így nem voltak fénylő nappalok sem.
Kietlen, fekete éjszaka borult a földre. Fekete éjszaka - hold és csillagok nélkül. Nem volt sehol egy szikrányi fény.
Ebben az éjszakában nem csendült hang, nem zendült szél, csak a mély sötétség hallgatott.
Rangi, az Égapa és Papa, a Földanya még összesimulva, egymásba ölelkezve feküdtek. Amiatt volt sötétség a földön. Olyan szorosan ölelték egymást, hogy a napsugár sem férhetett közéjük, a szél sem surranhatott el kettőjük között. Rangi és Papa között csak a néma, végtelen éj feküdt.
Ranginak és Papának sok gyermeke volt, s a gyermekek valamennyien istenek voltak: Tane, az erős, Tu, a harcias, Ta-whiri - Tane féltékeny vetélytársa -, Rongo, a nagyevő és Tanga-roa, a tengerek ura.
Ranginak, az Égapának és Papának, a Földanyának még számos gyermeke volt. A szülők szorosan maguk közé ölelték valamennyit. A gyermekek nem tudtak felállni, és nem tudtak járni. Csak kúsztak, másztak a sötétben, soha nem láthatták a napot, soha nem érezhették a hűsítő szelet.
Egy nap az egyik fiú, Tane így szólt:
- Nem élhetünk így tovább! Anyánk és apánk agyonprésel bennünket. Valamit tennünk kell!
- Igen, igen! - kiáltották a testvérei. - Állni akarunk! Járni akarunk! A nap fényét áhítjuk! De mit tehetünk?
A legharciasabb testvér, akinek Tu volt a neve, így szólt:
- Öljük meg őket!
- Nem! - szólt Tane. - Nem ölhetjük meg apánkat és anyánkat. Én tudom, mit kell tennünk; próbáljuk meg szétválasztani őket!
Fivérei beleegyeztek. Valahányan, csak Ta-whiri nem.
Rongo a hátát Égapának feszítette, aztán térdével és kezével tolni kezdte Földanyát. Bár minden erejét összeszedte, nem volt képes elmozdítani Rangit Papa mellől.
Aztán Tanga-roa próbálta meg szétválasztani a szülőket.
Nagyot taszított apján, s ugyanabban a pillanatban anyját lefelé nyomta. Közben fel-felhorkant, majd' megszakadt az erőlködéstől, de nem ment velük semmire. Rangi és Papa nem mozdult egymás mellől.
- Álljatok meg! - kiáltotta Ta-whiri. - Nem szabad szétválasztani a szüleinket! Nem jó, amit teszünk.
A testvérei azonban rá se hederítettek. Egymás után sorra nekiveselkedtek, és megpróbálták elszakítani Rangit Papától. De ez sehogyan sem sikerült. Égapa oly szorosan ölelte magához Földanyát, hogy egyikük sem tudta szétválasztani őket.
Már csak két testvér volt hátra: Tane és Ta-whiri.
Tane előlépett. Tane, az erős.
Rátérdelt Papára, a Földanyára. Vállát Ranginak, az Égapának feszítette, aztán minden erejével megmozdította őt.
Rangi és Papa megremegett.
Rangi fölkiáltott:
- Gyermekeim, mit tesztek velünk?
Tane azonban megfeszítette két izmos karját, és még magasabbra emelte Rangit. Szülei sírva fakadtak, hangos zokogásuk betöltötte az egész teret. Tane ekkor még egy végsőt taszított rajtuk, s Rangi és Papa lassan eleresztették egymást. Égapa és Földanya elváltak egymástól - örökre...
Tane talpra szökkent, kiegyenesedett, s megállt közöttük szálfa-sudáran.
A fény pedig elárasztotta a földet. Most először látták meg Rangi és Papa gyermekei a Napot. Most először sétáltak szabadon Földanyán.
- Tane! - kiáltották a testvérei. - Te vagy a legerősebb köztünk. Végre szabadok vagyunk! Ezután már a nap fényében fog telni az életünk.
Csak Ta-whiri nem szólt semmit.
Rangi és Papa többi gyermeke azonban boldogan élt Földanyán, aki immár arany napfénybe öltözött.
Tane fa- és páfrányerdőket ültetett. Madarakat teremtett, hogy énekeljenek az erdőben. Virágokat fakasztott, hogy viruljanak a levelek zöldje közt. - Tane az erdők istene lett.
Tanga-roa hallal töltötte meg a föld tengereit. Némelyik halnak uszonya volt, némelyiknek kagylóháza. Ő teremtette a tenger minden lakóját. - Tanga-roa a tengerek istene lett.
Rongo, a nagyétkű; ő lett minden ehető növény atyja. Ő ültette az első édesburgonyát és a yam-gyökeret. - Rongo az ételek istene lett.
Tu volt Rangi és Papa legharciasabb gyermeke. Folyton-folyvást a csaták tüzét kereste. - Tuból a hadak istene lett.
Ők és az összes többi gyermek - a Földanyán találták meg édes otthonukat. Csak Ta-whiri nem maradt közöttük. Ő a levegőben - Rangi és Papa között - lelte meg hazáját. Ő lett a szelek istene, a hurrikánok és a viharok atyja.
Ta-whiri még ma is haragban van a testvéreivel.
Olykor keresztülsüvít Tane erdein.
Olykor átalzúg Tanga-roa tengerein.
Olykor elpusztítja Rango termését.
Olykor szürke felhőket hoz, hogy eltakarja Rangi szomorú arcát.
Égapa sír, eső-könnyei Földanyára hullanak. Földanya is sír. Az ő könnyei a források.
Eső és forrás egymásra lelnek, egybekelnek, s a végtelen erdőkön át együtt futnak a folyókkal - egészen a tengerekig.

2009. november 18., szerda

Hopi indiánok

Hopi teremtésmítosz

A világ teremtése

Kezdetben csak a Teremtő, Taiowa létezett. Minden egyéb csupán végtelen űr volt. Nem létezett sem kezdet, sem vég, sem idő, sem forma, sem élet, csak a végtelen űr. A kezdet és a vég, az idő, a forma és az élet csak a Teremtő elméjében volt meg.
Először a Teremtő, a végtelen, létrehozta Sótuknang-ot, a végest, az első erőt, akit megbízott a világ megteremtésével. Taiowa tervének megfelelően Sótuknang először a szilárd anyagot hozta létre a határtalan űr anyagából, és kilenc világot épített belőle. Egyet a Teremtő számára, egyet saját maga számára, és hetet az eljövendő életformák számára. Aztán került sor a vizek, majd a levegő megteremtésére. Ezek után Sótuknang az első világba, Tokpelá-ba ment, ahol megteremtette Pók Asszonyt. Amint életre kelt, és nevet kapott, megkérdezte: - Miért vagyok én itt? Sótuknang felvilágosította őt, hogy az ő feladata lesz életet teremteni az újonnan létesített világba. Először az Ikreket teremtette meg, úgy, hogy földdarabot vett a szájába, melyet nyálával meglágyított, majd két alakot gyúrt belőle. Egy fehér köpennyel borította be őket, mely nem volt más, mint a teremtő bölcsesség, és elénekelte fölöttük a Teremtés Dalát. Ettől az Ikrek életre keltek. Az ő feladatuk volt egyrészt a Föld megszilárdítása, másrészt a hang kibocsátása, melyet átvettek a föld tengelye mentén lévő rezgésközpontok, úgyhogy az egész világ a Teremtő hangját visszhangozta.
Ezek után Pók Asszony az Ikrek megteremtéséhez hasonló módon teremtett embereket. Először négy különböző színű (sárga, vörös, fehér és fekete) földet vett, melyek, miután az éneklést befejezve leemelte róluk a köpenyt, férfiakként keltek életre. Őket Pók Asszony Sótuknang képére formálta. Ezek után ismét négy emberi lényt teremtett, az előzőkhöz hasonló módon, de ezeket most a saját képére formálta. Ők voltak az első asszonyok.
Az első emberek azonban, bár életre keltek és mozogtak, nem tudtak beszélni. Ezért Pók Asszony az egyik Ikerhez, a Visszhanghoz fordult. Az ő kiáltására visszhangzott a Föld tengelye mentén, és az egész Világegyetemen át. A hívásra megjelent Sótuknang, akinek Pók Asszony elmondta mi a gondja. Az első erő ekkor mindegyik színű emberpárnak különböző nyelveket adott, bölcsességet, és erőt, hogy szaporodjanak és sokasodjanak. Csak annyit kért tőlük, hogy harmóniában és szeretetben éljenek, sohasem feledkezve el a teremtőjük iránti tiszteletről.

Az ember bűnbeesése

Az emberek elterjedtek és sokasodtak az első világban. Bár más nyelveket beszéltek, beszéd nélkül is megértették egymást. Ehhez hasonlóan megérezték az állatok érzéseit és gondolatait is. A különböző színű emberek és állatok mind egynek érezték egymást.
De idővel néhányan közülük megfeledkeztek a Teremtő tiszteletéről, belső erőiket saját önző céljaikra kezdték felhasználni, elfelejtve, hogy létezésük elsődleges célja a Teremtő tervének beteljesítése.
Ekkor megjelent köztük egy madár formájában Lavaihoja, a Társalgó. Minél tovább beszélt hozzájuk, annál inkább meggyőzte őket a közöttük levő különbségekről. Először az állatok különültek el az emberektől, aki vadakká válva elmenekültek az emberek elől. Majd a különböző fajú és nyelvű emberek kezdtek különválni egymástól.
Ekkor jelent meg köztük a jóképű Kátoja, egy nagyfejű kígyó képében. Az ő szavát követve az emberek gyanakodni kezdtek egymásra, igazságtalanul vádolva egymást, mígnem harciassá váltak és egymás ellen kezdtek hadakozni.

A világ elpusztítása

De a különböző fajú és nyelvű emberek mindegyik csoportjában maradt egy kisebbség, akik továbbra is tisztelték a Teremtőt és az ő törvényei szerint éltek. Hozzájuk eljött Sótuknang, aki elmondta, hogy ő és a Teremtő látva az emberek gonoszságát, elhatározták e világ megsemmisítését. A hozzájuk hű kiválasztottakkal közölték, hogyan menekülhetnek meg.
A kiválasztottak nappal egy felhőt, éjjel egy csillagot követve vándoroltak, mely látomásban jelent meg nekik. A többiek, akik belső látásukat elveszítették, nem látták a felhőt, sem a csillagot, és nem követték őket. A kiválasztottak különböző csoportjai egy helyen találkoztak össze, és amikor mind összegyűltek, megjelent előttük Sótuknang, aki a föld alá, a hangyák templomába vezette az embereket. Miután a kiválasztottak biztonságban voltak, az első erő megnyitotta a Föld vulkánjait. A tűz feljött, és mindent elpusztított a Föld színén. Csak a kiválasztottak menekültek meg, akik biztonságban voltak a föld alatt, a hangyák népének vendégeiként.

Új világok teremtése

Miután az elpusztított első világ kihűlt, Sótuknang egy új világot teremtett a régi helyett, majd kihozta az embereket a föld alól, és átadta nekik az új világot, hogy itt éljenek a Teremtő tervét beteljesítve.
Kezdetben a dolgok itt is jól mentek. Az emberek házakat építettek és kereskedni kezdtek, és bár mindenük megvolt, amire az élethez szükség volt, egyre többet akartak. A dolgok odáig fajultak, hogy ez a világ is pusztulásra ítéltetett. A kiválasztottak persze ismét megmenekültek, majd a harmadik világot rendelték számukra. A történet azonban újra megismétlődött, és ezt a világot is el kellett pusztítani. Végül a Teremtőhöz hű emberek a mostani, negyedik világba kerültek. Ők voltak a mai hopik ősei, akik az új világban, hosszú vándorlás után ott állapodtak meg, ahol ma is élnek.

Egyiptomi teremtésmítosz

Szeretem a meséket, főleg a teremtésmítoszokat, sokat elárul az egykor élt emberek gondolkodásáról, világlátásáról. Egyik kedvencem az egyiptomi, aminek most egy részletét szeretném veletek megosztani, kicsit kuszák a rokonsági fokok, csak úgy hemzsegnek benne istenek és istennők, de ettől eltekintve nagyon érdekes.

Kezdetben nem volt sem ég, sem föld, sem élők, sem holtak nem voltak, az alkotó és romboló elemek is dermedt tétlenségben nyugodtak Nun isten örvénylő mélyén. Nun volt az őselem, az ősvíz formájában létező istenlény. Az ő alkotórészeiből keletkezett a mindenség. Az ősvíz tükrét sűrű sötétség borította, mert a fény szent forrása is Nun keblén pihent. Az istenek létrehozója, a hatlamas Nun megteremtette a napvilágot. az ősvíz színén zsenge csíra bukkant elő és hamarosan kecses, sok színben pompázó lótuszvirággá nőtt. A virág áttetsző, zárt kelyhéből sejtelmes fény derengett, szirmai lassan kibomlottak és egy tündöklő gyermek bújt elő belőle. Nun életre keltette Nefertumot, a napgyermeket. Nefertum felnyitotta szemét, a sötétség eloszlott és a világot beragyogta az éltető fény. A virágbölcsőjéből kiemelkedő napgyermek körültekintett és a végtelen vízen egy cseppnyi hely sem akadt, ahol lábát megvethette volna. Ekkor a mélyből előhívta az őshalmot. Kilépett a szilárd talajra és megteremtette Maátot, a mindenség tövényét, az igazság istennőjét, a holtak szívének túlvilági bíráját. A napisten megpillantott egy karcsú, négyszögletes kőoszlopot, a Benbent, az obeliszk ősmintáját. Ennek helyén épült később a napisten városa, görögül Héliópolisz. Felkapaszkodott a csúcsára, körülnézett és látta, hogy egyedül van. Heper, a felkelő nap ekkor bűvös hatást gyakorolt tulajdon szívére és létrehozta Sut, a lég istenét és Tefnutot a nedvesség istennőjét. Su és Tefnut szerelméből született Geb, a föld és Nut, a mennybolt. Geb és Nut hosszú időn át szorosan egymáshoz simulva éltek, de egy napon apjuk elvélasztotta őket. Su megragadta Geb asszonyát és felemelte a végtelen magasságba, hogy megalkossa belőle az ég boltozatját. Nut hatalmas ívben hajolt Geb fájdalomtól görcsbe merevedett teste fölé, talpa a keleti horizontot érintette, kezével a nyugati láthatárra támaszkodott. Panaszaira a lég istene, Su megtámaszotta Nut vállát és derekát, hasát pedig csillagokal ékesítette. E naptól fogva Nut istenasszony uralkodott a mérhetetlen égbolton, férje Geb pedig a föld hatalmas istene lett.
Ré, a nap két óriási bárkát készített magának. Az egyikben nappal járta be az ég tündökletes tájait, a másikon éjjelente vágott neki föld alatti útjának. Hajnalra elérte a napkeleti Benben követ. Minden reggel ragyogó ifjúként indult mennyei útjára - ekkor Hepernek, keletkezőnek hívták - , delelőre már érett férfiként érkezett a mennybolt közepére - ekkor Rének nevezték -, estére mint Atum törődött, fáradt aggastyánként szállt az éji bárkába és másnap ismét megifjodva kezdte meg nehéz útját. Az égi bárka orrán a haragos Széth őrködött, a vörös isten és rettentő fegyverével tartotta távol a napisten ellenségeit.
A földi férfiak és asszonyok Ré földre hulló könnyeiből születtek. Mielőtt az emberek benépesítették volna Alsó- és Felső-Egyiptom területét, Ré megalkotta a növényeket, az állatokat és a vízben nyüzsgő szörnyeket. Ré egykor az emberek és az istenek ura volt. A napisten körül gyülekeztek a leghatalmasabbak; kilenc isten alkotta az istenek testületét : Ré, Su és Tefnut; gyermekeik, Geb és Nut; Széth, Nepthüsz és végül Ozirisz és Ízisz ültek itt törvényt. E kilenc isten uralkodott az égen és földön, a jó és a rossz elemeken, ők döntöttek az istenek harcaiban és vitáiban is. Olyan volt a kilenc isten, mint Nun, az őselem, amelyben hajdanán egyek voltak és amelyből mindannyian keletkeztek. Az emberek pedig nem tisztelték az égieket és fellázadtak ellenük. Ekkor Ré maga elé hívatta az isteneket, s azok homlokukkal a követ érintve, reszketve omlottak a földre. Ré így szólt Nunhoz, az őselemhez:
- Te vagy az ősisten, akiből én is keletkeztem és Te vagy az előttem álló istenek atyja. Tekints le az emberekre, akik az én könnyeimből lettek. E férgek valamira készülnek ellenünk. Szólj isten, mit kell tennem, mert addig nem akarom elpusztítani őket, amíg nem kértem a tanácsodat.
- Gyermekem, Ré - felelte a felséges Nun - , te a saját atyád és alkotód vagy! Önmagad teremtetted magad! Ülj nyugodtan királyi székeden, mert oly félelmetes vagy, hogy puszta tekintetedből megrettenek az összeesküvők.
Ekkor Ré szemét a földre irányította és az emberek a sivatagba menekültek, mert szívük elszorult a félelemtől, de az istenek üldözőbe vették őket. Az emberek a hegyekbe rejtőztek. Az istenek azoban megkérték a nap urát, küldje szemét az összeesküvők után. Ré kiemelte szemét és a szem alászállt Hathor istennő alakjában. Hathor rettentő pusztítást végzett az emberek között, majd visszatért Ré színe elé. Rét azonban aggasztotta, hogy Hathor kipusztítja az emberiséget. Villámgyors bárkáit kérte, amikkel szolgái elmentek Elephantinéba és rengeteg italt hoztak. A szolgálólányok komlóból sört készítettek és Ré vörösre festette a folyadékot. A Vérszínű sört óriási edényekbe töltötték. Hétezer korsó telt meg a részegítő nedüvel. Másnap hajnalban, amikor Hathor végleg el akarta pusztítani az embereket, Ré megparancsolta, hogy az emberek rejtekhelye körül árasszák el a földeket sörrel. Amikor az istennő alászállt, arcát a bíborszín folyadék tükrözte vissza. Hathor belekóstólt, kedvére valónak találta és annyira lerészegedett, hogy fel sem ismerte az embereket. Azt hitte, hogy vérük festette vörösre a földszínét és a vizeket. Így hát Ré megmentette a halandókat a pusztulástól, de ezentúl hallani sem akart a hálátlan teremtményekről. Elfáradt a szíve és nem akart többé az emberek között lenni. Felszállt a bárkájára és elindult a menny ragyogó útjain.

Shakespeare: OTHELLO, A VELENCEI MÓR

"When remedies are past, the griefs are ended
By seeing the worst, which late on hopes depended.
To mourn a mischief that is past and gone
Is the next way to draw new mischief on.
What cannot be preserved when fortune takes
Patience her injury a mockery makes.
The robb’d that smiles steals something from the thief;
He robs himself that spends a bootless grief."

Így hangzik az eredeti Othello idézet, amit a napokban tettem a blogba, és ma ráakadtam egy másik fordításra. Az érdekesség kedvéért érdemes elovasni, összehasonlítani őket.

"Hol nincs orvosság, nincs gyötrődni mért:
Beletörődés szívünkön a vért.
Tudjuk:"Késő bánat-ebgondolat",
Egy gyötrelemhez száz gyötrelmet ad.
Ha megtréfál a sors kegyetlenül,
Viseld el játszva, s te maradsz felül.
Sopánkodásba sose öld erőd;
Kacagj a rablón, s te rabolod meg őt."
Mészöly Dezső fordítása

2009. november 17., kedd

Szép Ernő: Szamár

A szamár, a szamár,
Nagyfülű szamár
A pusztán, falun
Igen ritka már.

A juhász, a juhász
A bolond juhász,
Az is ha teheti
Biciklire mász.

Te pedig, te pedig
Tanulj, te gyerek,
Hogy ha majd felnőttél,
Tudjál eleget.

Semmiért, semmiért
A sors semmit ad,
A csacsi, láthatod:
Most már nem divat.

Szép Ernő: Szeretnék eperfa lenni

Szeretnék eperfa lenni
De olyan csuda nagy eperfa
Kit ha megráznak
Eprészhet alatta mind az egész világ gyermeke.

Olyan eperfa szeretnék én lenni
Ki csókot is hullat
Azoknak akik itt száraz szájjal járnak
És hullatnék kiflit a szegényeknek
Szívet a gazdagoknak.

Ella Fitzgerald

Annyi zeneszámról, előadóról tettem (tettünk) már említést, hogy éppen itt az ideje annak, bemutassam a számomra első számú énekesnőt. Ha valaki nem tudta volna rólam, nagy jazz rajongó vagyok, rengeteg zenei felvétel birtokosa. Tehát: My favourit singer: The first Lady of songs -Ella Fitzgerald.
1918. április 25-én született a virginai Newport News-ban. Édesapja viszonylag korán elhunyt és ezekután édesanyjával New Yorkba költöztek. Itt rögtön elkezdte kutatni a lehetőségeket, ahol kamatoztathatta volna énektudását, különböző tehetségkutató versenyeken indult, eleinte kevés sikerrel. Majd rámosolygott a szerencse, egy fellépésen meglátta őt a Chick Webb Band frontembere, aki azonnal leszerződtette a fiatal lányt. Webb 1939- ben meghalt, és innentől kezdve a zenekar az "Ella Fitzgerald és az ő híres bandája" nevet viselte. Ám ez a formáció nem sokáig működött, mert Ella összeakadt az akkori jazz-élet mindenható urával Norman Granz-el, és általa csatlakozott a Jazz At The Philharmonic koncertsorozathoz, amelynek aztán hosszú évekre ő lett a nagy sztárja. 1956 és 1967 között 19 szólólemezt készített, olyan szerzőktől, mint Cole Porter, George Gershwin, Duke Ellington, Irving Berlin és John Mercer.
Hosszú pályája során végig lenyűgöző tudott maradni, az idősebb kori felvételei éppolyan tökéletesek, mint a fiatal korában előadott dalok. Ő fejlesztette tökélyre a Louis Armstrong által alkalmazott "scat" technikát, vagyis az értelem nélküli szótagokra énekelt improvizatív motívumokra épülő előadásmódot. Magyarul: mintegy hangszert használja a hangját. Van egy nagyon híres felvétele (sajnos a Youtube-on elég vacak a minősége), amelyben megcsodálhatjuk ennek az énektudásnak és technikának minden apró részletét, amelyet Ella professzionálisan felvonultat, ez pedig a "How High The Moon", ebben a szóló olyan, mintha egy valódi, spontán szaxofonszólót hallanánk.
Mindig és mindenkor magával ragad, tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, nekem ő marad mindhalálig a Hang.
Életem nagy bánata, hogy nem láthattam őt élőben énekelni, 1996-ban Los Angelesben érte őt a halál. Ő volt a legnagyobb.

Ez a felvétel velem egyidős, hallgassátok, nincs szinkronban a kép és a hang.

Ez egy kis bugyuta dal, de mégis pazar!

Ismét a "scat" .

Torey Hayden: Szellemlány


Torey Haydenről: "A könyv szerzője gyermekpszichológus, aki pályáját fejlesztő pedagógusként kezdte. Dolgozott általános iskolák speciális osztályaiban, kutatóintézetekben és magánklinikákon. Tancsadója és együttműködője több gyermekbántalmazás ellen küzdő szervezetnek. 1979 óta írja visszaemlékezéseit az osztálytermekben, illetve terápiás csoportokban vívott küzdelmekről. Megrázó gyermeksorsokat bemutató könyvei sorra kerülnek fel a sikerlistákra."
Mindig tudtam, hogy az embernél nagyobb állat nem él a Földön, és ez a könyv ismét csak megerősítette ezt a benyomásomat.
Torey a Karácsonyi szünet előtt gondol egy merészet, és ott hagyja régi, sikeres állását, hogy egy közép-nyugati amerikai kisvárosban dolgozzon, egy speciális iskolai osztályban. Mindössze négy gyerek jár ebbe a csoportba, de mindegyikük súlyos mentális és viselkedési zavarokkal küzd. Három fiút kap: az autista Reubent, aki állapotához képest mégis egészen jól elbodogul a mindennapi életben; Philipet, ő egy fekete hatéves, kommunikálni alig tudó hatéves kisfiú; Jeremiah-t, ő indián gyerek fejlett trágár szókinccsel, agresszivitásra hajlamos és hiperaktív. A társaságban Jadie az egyetlen lány. Jadie nem beszél, nem sír, nem nevet, még tüsszenti sem tüsszent. Szelektív néma. Mindeddig senki nem tudott közeledni hozzá, minden próbálkozásra szorosan bezárkózott a saját, zavaros kis világába. Ide érkezik hát Torey, és rögtön az első nap sikert könyvelhet el magának, szóra bírja az addig makacs hallgatásba burkolózó kislányt. De ez még csak a kezdet, hiszen a valódi kihívást jelentő feladat megtudni, miért nem beszél a kislány, mi történhetett vele, és ha lehetséges, megoldást keresni, segítséget nyújtani. De arra, amiről a kislány lassan-szinte cseppenként adagolva az információkat-beszámol, még a sokat tapasztalt és látott nevelő sincs felkészülve. Az elmondottakból egy pokoli világ tárul fel, amelyben pedofília, sátáni szertartások és gyermekpornó gyanúja is felmerül, amelynek nemcsak Jadie, hanem a hat éves, illetve tizenkilenc hónapos húga is szenvedő alanya volt. Torey először hezitál, mennyire adhat hitelt a kislány szavainak, mennyi a valóságmagja az elmondottaknak, végül mégis úgy dönt, bevonja a hatóságokat. Igazából soha nem derült ki, mi volt a teljes igazság, mert konkrét bizonyítékokat nem tudtak a szülők ellen felhozni, a történet mégis megnyugtató módon zárult le, mert miután a kislányokat elvették a szülőktől, Jadie élete rendeződött, normális módon tudott fejlődni, és mondhatni, egészséges felnőtt lett belőle.
Borzasztó történet, amit fokoz az, hogy megtörtént, nem egy fiktív cselekményt mond el. Nem tudtam egy percig sem ettől a ténytől elvonatkoztatni, sokszor beleborzongtam abba a gondolatba, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek, hogy ennyire gonosz emberek születnek erre a világra, és a teljes hétköznapiság álcája mögött titokban ocsmány, ördögi dolgokat művelnek ártatlan, kiszolgáltatott embergyerekekkel.
Csodálom ezt a pszichológusnőt, amiért a problémás, sérült gyermekek megsegítésére tette fel az életét, végtelen türelemmel, szeretettel téve a dolgát. Én normális, átlagos kölkökkel sem tudnék mit kezdeni, két perc elég lenne egy mai általános iskolában, aztán hanyatt-homlok menekülnék.
Ez a könyv sokáig itt fog lebegni a tudatom szélén.

2009. november 16., hétfő

Hacsek

A cseh, a szlovák írásban némely betű fölé írva, hangértéket módosító, ék alakú mellékjel.

Jan Vermeer van Delft: Tejet öntő lány




Impresszióim:

Az elmúlt héten ismertem meg ezt a képet, mikor kutakodtam a HÉT KÉPE témához, egy ideillő alkotás után. Mondhatom azt is, hogy teljesen véletlenül találtam rá - vagy a kép talált rám?
Tetszik a festmény, nyugalmat áraszt. Egy hétköznapi történetet tár a szemünk elé, valahol a tizenhetedik századbeli francia, holland, ... németalföldi uraságok egyik kastélyában "játszódik a történet". Egy szolgálólány, korán reggel készíti a gazdája reggelijét. Ha jól látom, akkor még a lámpás is ég, de már kint hajnalodik. Tejet önt, s mellé friss pékárút szolgál majd fel. A lány ruháját elnézve biztosan nem egy paraszti portán vagyunk, mivel igen színes és igényesen öltözött hölgyről van szó.
Az ablak mellett, a falon lévő kosárban talán friss kenyér van, illata megcsapja az orrunkat. A legfurcsább a képen, a padlón heverő tárgy. Az biztos, hogy fából készült, de mi lehet az? Az első gondolatom, amely az eszembe jutott az nem más, mint egy zenélő doboz. De mit keresne egy konyhában, vagy kamrában ilyen? Vagy egy tároló dobozról van szó, ami véletlenül leesett a földre, s nem volt már ideje felvenni a lánynak, mivel sürgette őt az idő: a reggelit kellett előkészítenie. A fadoboz mellett található még egy furcsa tárgy, ez pedig talán egy ceruza?  Esetleg egy síp vagy furulya? Oda nem illő tárgyak.
A lányra visszatérve: a kancsóból miért önti ki a tejet egy laposabb tálba? Hát nem pohárból isznak? Esetleg mégsem a gazdának, hanem a macskának készíti a reggelit? Vagy a kenyeret áztatja a tejbe?

Shakespeare: LXVI. szonett


"Fáradt vagyok, ringass el, ó, halál:
Az érdem itt koldusnak született
És hitvány Semmiségre pompa vár
És árulás sújt minden szent hitet
És Becsületet rút gyanú aláz
És szűz Erényt a gaz tiporni kész
És Tökéletest korcs utód gyaláz
És Érc-erőt ront béna vezetés
És Észre láncot doktor Balga vet
És Hatalom előtt néma a Szó
És Egyszerű kap Együgyű nevet
És Rossz-kapitány rabja lett a jó.
Fáradt vagyok; jobb volna sírba mennem:
Meghalnék, csak ne hagynám el szerelmem!"

Shakespeare: Othello/Részlet



"Ha nincs remény s segítni nem lehet:
Hát mögé dobjuk a keserveket.
Mult bánaton búsulni, annyi, mint
Szerezni a leélthez újra kínt.
Ha kincsedet ádáz sors vette el,
Erőt, nevetni, türelembe’ lelj.
Kit megraboltak gonosz tolvajok,
Tolvaját lopja meg, ha mosolyog;
De önmagát kétszer rabolja meg,
Ki vesztésén mód nélkül kesereg."


(Fordította: Szász Károly)

J.L. Carrell: A Shakespeare-titok

A történet főhőse egy Kate nevű fiatal nő, aki a londoni Globe színházban készül színpadra vinni a Hamletet. Egykori egyetemi tanára az egyik próbán meglátogatja őt, és egy titokzatos dobozt bíz rá, majd találkára hívja, mondván egy fontos dolgot szeretne elmondani neki. Ám a találkozóra már nem kerül sor, mert a Globe-ban tűz üt ki, és az elhamvadt maradványok között rábukkannak a meggyilkolt professzor tetemére. Kate nyomozásba fog, hamarosan segítője is akad, a rejtélyek, és persze a hullák szaporodnak, de az hamarosan világossá válik, hogy a dolgok egy elveszett Shakespeare- mű körül forognak. Közben felvetődik maga az a kérdés, hogy Shakespeare valójában Shakespeare-e, vagy e név valójában mást takar, netán egy egész összesküvő csoportot, akik ezen a néven alkották a bárd halhatatlan műveit.
Maga a sztori elég lapos, kriminek és kalandregénynek is kicsit gyenge, de mivel a szerző elismert Shakespeare tudor, rengeteg számomra ismeretlen tényt megtudhattam nemcsak a nagyszerű drámaíróról, hanem a kortársairól, és a reneszánsz irodalomról is.
Shakespeare sem maradhatott ki az összeesküvés elméleteket gyártók témái közül, a legfőbb érv amiért megkérdőjelezik a valódiságát, az a szármázása. A teóriát felállítók azt hangsúlyozzák, hogy szerintük a "nép egyszerű" gyermeke nem írhatott volna ilyen műveket, hiszen ezek a darabok nemcsak rendkívüli műveltséget, hanem alapos jártasságot is feltételez a főúri, királyi, arisztokrata szokásokban az írótól, és egyszerűen képtelenség, hogy egy kesztyűkészítő fia minderre képes lett volna. Azért láttunk már a pórnép közül kiemelkedő zseniket, nem? Valóban nagyon kevés tényszerű adatot tudunk az író életéről, de nem a végeredmény az érdekes? A drámák, vígjátékok, gyönyörű szonettek?

"Mi is a név? Mit rózsának hívunk mi, bárhogy nevezzük, éppoly illatos."

2009. november 15., vasárnap

Daloskönyv 7.

A néma téli éjszakába,
a trojka csendesen haladt,
a kis kocsis dalol magában,
és rá fejével bólogat.

Mi bánt? Mit búsulsz úgy, barátom !
Az utas szólt, beszélj mi lelt.
A szíved szomorú azt látom,
... mond mi keserít így el.

Hej, jó uram, közel egy éve,
egy éve, hogy szeretek egy lányt,
a földesúr szidalmaz érte,
s én tűröm azt, hogy egyre bánt.

Ma van karácsony éjszakája,
a lány már nem lesz az enyém.
Egy gazdag szemet vetett rája'
de ő nem lesz boldog, szegény.

Lenézett durva ostorára,
letette és elgondolkozott.
No' állj meg agyonhajszolt pára,
szólt még és sóhajtott nagyot.

Álmoskönyv: Ekétől Európáig







Ezresbankó: Könnyelmű cselekedetünk bajba dönt, ha nem vigyázunk. Fontos lépés előtt kérjünk tanácsot.
Ezüst: Változás életünkben, főleg családi vonatkozásban.
Európa: Európa térképét látni: veszekedés, háborúság. Európába utazni: nyugtalanság, Európát elhagyni: szomorúság.

Képeslapok a múltból 4.


Erzsébet királyné dolgozó szobája az Erzsébet királyné Emlékmúzeumban






 
Joseph Karl Stieler: Anna Hillmayr

2009. november 13., péntek

Mesék, melyeken felnőttem


Bodó Béla: Brumi
A Brumi legújabb kalandjai című könyvben ez a pecsétes bejegyzés található:
"K. László 2. oszt. tanulónak jeles tanulmányi eredményéért.
D. , 1968. jún. 15.
K.L.-né nev."
Ez a könyv a bátyám nevére szól, ami aztán az egyik legkedvesebb gyermekkori olvasmányom lett, mondhatni rongyosra lapozgattam. Ha jól emlékszem, minden kötetet kiolvastam legalább tízszer, a Brumi Mackóvárosban kivételével, mert ez hiányzott a sorozatból és a könyvtárból kellett kikölcsönözni, de felnőttkoromban bepótoltam a hiányt, és megvettem ezt a darabot is.
Brumi egy nagyon bájos medvebocs, aki az erdőben él (eleinte) az anyukájával, a papájával, és nagyon szereti a mézet. Tulajdonképpen ő még csak egy naiv kis bocs, de éppen ezért szerethető, valamint a jósága és végtelen szeretete miatt a barátai iránt. Igazi kis állathős, aki ha valami galibát, kalamajkát csinál, akkor sem lehet rá haragudni, mert mindig a jószándék vezérli. Mindegyik karaktert azonnal a szívünkbe zárjuk, amint megismerkedünk velük. Tele vannak emberi tulajdonságokkal, ott van mindjárt Brumi rokona, Pulykapipi, aki azon kellemetlen szokásáról kapta a nevét, hogy pillanatok alatt elfogja őt a pulykaméreg. Brumi felnéz rá, mivel idősebb, és ezáltal jóval "bölcsebb". Később csatlakozik hozzájuk a kis bocs két osztálytársa, a nyafogásra hajlamos, félénk Panasz Muki, az ő neve az idővel Rendes Mukivá változik, mert le tudja győzni félelmeit. A másik a mindig mézre, nyalánkságra vágyó Dagi, aki ha szükséges, a barátaiért még erről a szenvedélyéről is képes lemondani. Az utolsó bocs Rosszcsont, de neki is változik a neve, attól függően, hogy elkövet-e valamilyen csintalanságot, vagy éppen rendes, illedelmes bocsként viselkedik. Akkor Jócsont lesz belőle.
A Brumi sorozatban ezeknek a kis medvéknek a kalandjaival ismerkedhetünk meg, megtudhatjuk milyen egy igazi Mackóváros, hogyan telnek Brumi első napjai az iskolában, eltöltenek egy kellemes vakációt az erdőben, majd a Balatonnál, egy történet erejéig pedig igazi nyomozó válik belőlük. Mindez rövid fejezetekre osztva, végtelenül bájos humorral van elénk tálalva, most, hogy beleolvasgattam, már az első pár sor után nevetni támadt kedvem a "mackó-nyelvezet" miatt.
Végtelenül sajnálom, hogy a gyerekeim nem haraptak rá erre a mesére, ők már egy más kor szülöttei, valamiért nem fogta meg őket, de az is lehet, hogy én tálaltam nekik rosszul.
Mindenesetre számomra a gyermekkoromat meghatározó olvasmányok egyike lett Brumi és barátai története.
Az érdekesség kedvéért: képek után kutatva a neten rábukkantam egy Bodó Bélával kapcsolatos történetre. 1953-ban a Népszavánál dolgozott, mint olvasószerkesztő (más források ügyeletes szerkesztőként említik), amikor Sztálin megbetegedett. És ő a következő hírt így engedte a nyomdába, ami aztán meg is jelent a lap hasábjain: "Mélységes megrendeléssel fogadtuk Sztálin elvtárs halálát." Ezek után jött az ÁVO, Bodó egy időre eltűnt, börtönbüntetést kapott az ominózus elírás miatt.
Brumm, brumm és nyaff-nyaff.

2009. november 12., csütörtök

Katan - Gyűrű dal

Na végre, már a hónap eleje óta keresem mindenhol ezt a dalt, s most íme meglelém. A szöveg olvasható a videón. Nekem tetszik.


Hacsaturján - Kardtánc

Egy erőtől duzzadó darab. Dinamika, sokszínűség.


Kosztolányi Dezső: Késő ősz a ludasi pusztán [A Negyven pillanatkép verscsokor 19. költeménye]

A pitvaron a tengeri
nevet a nap piros tüzére,
de sárga árnyát elveri
a paprikák piros füzére.
Száll-száll a lelkem kergetőzve
a mustszagú, világos őszbe,
mint szélbe csörgő papiros,
fölötte a halál és élet
a sárga és piros.

Szúfizmus

"A szúfizmus vagy a szúfi út elnevezés egy filozófiáját és világképét illetően heterogén irányzat-csokrot takar. A szúfi út elnevezés sokkal inkább megfelel a szúfi jellegnek, hiszen itt alapvetően nem egy tanítás-rendszerről, hanem életmódról, szemléletről van szó. Legfontosabb közös jellemzőjük, hogy döntő többségükben az iszlám követőinek vallják magukat, illetve erősen misztikus jellegű irányzatokként az iszlám ezoterikus igazságát hirdetik.
A szúfizmus az iszlám misztika hiedelem- és szokásrendszere. Sok muszlim hívő ezen az úton, Isten közvetlen, személyes megtapasztalása által próbál rálelni Isten szeretetére és megismerésére. A szúfizmuson belül többféle misztikus út létezik arra, hogy valaki megismerje az emberi és isteni természetet, átélje az isteni szeretet érzését és elérje az igazi bölcsességet. A szúfik számára a személyes megtapasztalás (dzauk, 'belekóstolás') elengedhetetlen a valódi tudás megszerzéséhez."
Wikipédia

Idézet a FlashForward-ból

There's a room. A small boy enters with a candle.
The man in the room, referring to the candle, asks: "Tell me where this light comes from?"
And the boy blows out the candle and replies: "If you tell me where this light went, I'll tell you where it comes from."
Sufi parable
Egy kisfiú lép be a szobába, kezében egy gyertyával.
A férfi a szobában a gyertyára nézve, azt kérdi: "Honnan jön ez a fény?"
A fiú elfújja a gyertyát, és azt válaszolja: "Ha megmondod hová tűnt a fény, megmondom honnan jött."
Szufi példázat

FlashForward-A jövő emlékei


Október 6-án az egész világ megáll 2 perc 17 másodpercre. Mindenki elveszíti az eszméletét. Az esemény végére 20 millió a halottak száma, katasztrófák, balesetek, tragédiák sora következik be. A túlélők ezelatt az idő alatt igen különös élményt élnek át: százharmichét másodpercre betekinthetnek a jövőbe. A látomások annyira valósághűek, életszerűek, és mindenki ugyanazt a napot, április 29-ét látja, hogy ez valóban nem lehet más, mint kitekintés a jövőbe. Ezután ezeket már így is nevezik: kitekintés.
A kérdésfelvetés nagyon érdekes, vajon mit tennének az emberek egy ilyen esemény bekövetkezte után? A sorsunk eleve elrendeltetett, vagy mi magunk alakíthatjuk, befolyásolhatjuk annak alakulását? Vannak akik nem láttak semmit a kitekintésükben. Ők valószínűleg halottak lesznek addigra. Bele tudnak-e törődni, vagy éppen ellenkezőleg: felveszik a harcot, hogy minden áron elkerüljék a meglátott jövendőt? Akadnak persze fatalisták, akik minden mindegy alapon elébe mennek saját végzetüknek hitt sorsuknak, szembenéznek veszéllyel, halállal.
A sorozat egy izgalmas krimitörténet keretein belül igyekszik feltenni a kérdéseket és válaszolni is rájuk. Az egyik fő kérdés az, hogy miért és hogyan történhetett mindez, és bekövetkezhet-e még egyszer. Megismerjük a főbb szereplők kitekintését, majd tucatnyi másikat, és az ő érzéseiken, benyomásaikon, villanásokon, töredékeken keresztül láthatjuk merre halad tovább a történet.
A főszereplő FBI ügynök (Joseph Fiennes) önmagát látta, amint nyomoz, éppen ebben az ügyben. Itt rögtön felvetődik, hogy sajátja-e a döntés, amely arra készteti, hogy elindítsa a nyomozást, vagy éppen a látomások hatására kezdi el az egészet. Mégis felvállalja a sorsát, miközben végig gyötrődik a látomás másik felétől, amelyben újra alkoholista volt, a felesége pedig egy másik férfival élt. Próbál harcolni ellene. Ha úrrá tud lenni magán, az már az ő érdeme, és ezzel talán a jövő is megváltozhat.
A sorozat főbb szereplői felveszik a kesztyűt a sors ellen, küzdenek érte vagy ellene. Közben megpróbálnak fényt deríteni arra, ki a felelős mindezért.
Most a hetedik résznél tartunk, az AXN november 16-án kezdi vetíteni. Eddig már felröppent pár teória, összeesküvéselmélet, balul sikerült tudományos kísérlet, de szóba került a héber számmisztika, náci bűnös és rengeteg döglött madár. Még nem tudni melyik változat lesz a befutó, de az biztos, nem az a legfontosabb kérdés kik csinálták, hanem az: merre és hogyan tovább világ?

2009. november 11., szerda

A századik Zöldujj bejegyzés

Magam sem hittem el, hogy már a 100. bejegyzésnél tartok. Július 10-én csatlakoztam a Kultúrbigyó szerkesztő stábjához, azóta már eltelt pár hónap és szerintem egyre jobb és színvonalasabb lett - és reméljük lesz - a bigyónk.

Arra jöttem rá, hogy a blogolás igen hasznos dolog, mivel egy-egy témát jobban át kell nézni, bele kell mélyedni és ez mindenképpen hasznos az egyén, az író számára. Hiszen a sok-sok plusz információ mind-mind raktározódik az agyban, a látókör kiszélesedik...

Persze a Kedves Olvasónak is hasznos lehet a blogolás, de másképpen, mint az írónak.

A lényeg az, hogy a közeljövőben is aktívan részt szeretnék venni a blog szerkesztésében, írásában. Tehát csak előre ! További jó szórakozást és Kultúrbigyózást kívánok mindenkinek !


Implikál

  1. Valami a dolog természeténél fogva, eleve magában foglal valamit.
  2. Maga után von, feltételez valamit.

Glee - egy új, feelgood sorozat

Nemrég, az angol tanárnőmnek hála ráakadtam egy új sorozatra. Bár amióta a Cupid-ot leállították a hetedik rész után (ami egy egyszerű kis limonádé sorozat volt a szerelemről, de imádtam), kicsit haragudtam az új sorozatokra, ez mégis képes volt igazán megfogni. A címe Glee, és bár tudom, hogy nem igazán ilyen stílusú dolgokról beszélünk a blogon, ezt muszáj megemlíteni.
Az alapsztori: egy átlagos amerikai középiskolában, tele focistákkal, pomponlányokkal és természetesen lúzerekkel, egy tanár kicsit fel akarja pörgetni a kórust. Zenés sorozat, a zenei betétek hihetetlenek, és cseppet sem unalmasak, ugyanis híres számokat dolgoznak fel. Hallgathatunk egy kis Queent, Aretha Franklint, Bon Jovit, sőt még Avril Lavigne-t is. A karakterek zseniálisak, kedvenceim az überbunkó szadista edző (Sue, akit Jane Lynch játszik), a terhes pomponlány (Quinn), a kellőképpen beképzelt tehetséges lány (Rachel), a tisztaságmániás iskola tanácsadó (Emma). Talán az egyetlen zavaró tényező, hogy mindenkiről több szó esik szinte, mint a kórus tagjairól.
Lehetséges, hogy elsőre a lehető leggagyibb sikerfilm, a HSM még gagyibb sorozatváltozatának hangozhat, de erről szó sincs. A műsorral egyértelműen nem csak a tinédzsereket célozták meg. Élvezhető, feelgood sorozat, egy hosszú nap utáni délutáni kikapcsolódásra tökéletessé teszik a bámulatos hangú fiatalok és a cseppet fárasztó poénok.
Nagyon remélem, hogy az évad végéig megtartja a Glee a nézettséget, és még sokáig várhatom a hetente érkező új részeket. Ha ezek alapján nem tűnne elég jó sorozatnak, hadd mutassák be a kórus tagjai, miről is van itt szó:


2009. november 10., kedd

Egy kérés

Az olvasóinknak: Úgy szeretném, ha többet kommentelnétek, mert jólesik a visszajelzés, legyen az dícséret, netán elmarasztalás, bármi, csak tudjuk, hogy velünk vagytok, olvastok minket!

Sue képei

Egyik kedves ismerősöm, régi kolléganőm 2009-ben készített képeit szeretném a nagyközönség elé tárni, azzal a célzattal, hogy minél többen megismerhessék a munkáit. Akinek kedve van hozzá, nyugodtan kommentálhatja a képeket: tetszik, nem tetszik, miért, stb. Szóval véleményeket várok.

Beszéljenek tehát a képek, helyettem is:


Tél

Ősz


Állati tekintet


Nyár


Jó együtt


"Az emberek visszajelzése szerint tehetséges vagyok. A művészetet lehet tanulni. Bárki képes rajzolni, festeni, ha megfelelő kezekbe kerül. Közel 50 évesen sem jöttem rá arra, hogy mi lehet az, amikor néhány rajzomat vagy festményemet nézem, olyan mintha nem én csináltam volna. Ez inspirál a következő munkára."
Bné Fajd Zsuzsanna


Irattár

Az olvasóközönség